HTML

Páncél György blogja

Páncél György vagyok, 24 éves budapesti lakos. 2008. január 14 és 2010. január 31 között a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában dolgoztam személyi segítőként egyfajta segédápolóként, most a Motiváció Alapítvány támogató szolgálatánál töltöm be korábbi munkakörömet, mellette jelenleg is Sopronba járok levelező tagozaton szociálpedagógia szak IV. évfolyamára illetve Budapesten a Pannon Kincstár Tanoda fogyatékkal élők gondozása elnevezésű képzésére és mindezek mellett készülök a diplomához elengedhetetlen középfokú nyelvvizsgára Angol nyelvből. A jogosítvány megszerzésébe is sokat fektetek már "csak" a forgalmi vizsga van hátra. Próbálom mellőzni a közszereplést igencsak kevés sikerrel. Továbbra is célom egy svédországi élet alapjainak a megteremtése. Küzdök az esélyegyenlőségért és integrációért a magam módján.

Friss topikok

Linkblog

Közösségi tömegközlekedés katasztrófális helyzete - kerekesszékesek kísérőjének szemszögéből

2010.09.16. 23:19 :: gyurgyusz

Közösségi tömegközlekedés katasztrofális helyzete

 

Folyamatos vitában állók azokkal, akik szerint a kerekes székesek közlekedését szegregáltan, külön busz szervezésével kellene megoldani. Az esélyegyenlőség alapfeltétele, hogy a közösség egyenjogú tagja, tehát meg kell oldani az együtt utazás feltételeit, ezzel ellentétes a BKV felfogása, hiszen szegregált taxi rendszerében üzemeltett elvileg 4 buszt, de a gyakorlatban ez a forma teljesen megbukott (vagy jön vagy nem vagy felférnek rá vagy nem). Vidéken időben jelezve az igényeket a közösségi közlekedés mindig meg volt eddig oldva (Győr, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét!), de Budapesten a BKV-val nemhogy kompromisszum, de viták helyett a folyamatos veszekedés jellemzi a kapcsolatunkat. A menetrendet nem tartják, az alacsonypadlós közlekedés kiszámíthatatlan és a követési távolságok kritikán aluliak (pl.: egymás után van kettő utána másfél órán át egy sem). A hévre hárman rakjuk fel a klienst (Mogyoródra csak így lehet eljutni) ránk csöngetnek, majd igazoltatják az athetotikus kliensemet, hogy tényleg nem szimulál-e. A metrók elektromos székkel igénybe vehetetlenek (kivételt képez 2-es metró: Örs vezér tere, Pillangó utca, Stadionok és kis földalatti: Mexikói út). Fontos kiemelni, hogy MÁK igazolással a súlyosan fogyatékosok és egy kísérője térítésmentesen, a mozgáskorlátozott személy több mint 7000 Ft-ért veheti igénybe. A buszos közlekedésnél a vezető segítsége a rámpa leengedéséhez elengedhetetlen (kivéve, ha kísérő egy vállfa fejjel fel nem nyitja előtte, mert a sofőr eszköz hiányára hivatkozik), de többször előfordul, hogy ez elmarad illetve az utastársak is nagyon gyakran bevetődnek a mozgássérültnek fenn tartott helyre így akár 3-4 azonos jelzésű buszt is várhat, mire jön alacsonypadlós busz.

A MÁV-val sem felhőtlen a viszony, de rájuk legalább lehet hatni, nem a mindennapi közlekedésben vesszük igénybe a szolgáltatásukat 90%-os kedvezménnyel (1 mozgássérült és 1 kísérő) és fejlődő, tárgyalóképesek. Mindössze egyszer tagadták meg a szállítást, arra hivatkozva, hogy a fogadó állomáson (Pápán) nincs emelő berendezés, de a Közlekedési Minisztériummal karöltve sikerült rávenni döntésük megváltoztatására, így ez az út is létre jött. Jelenleg 29 városba lehet eljutni (mind a három budapesti állomáson van emelő berendezés) Sopronban a MÁV többszöri tájékoztatása szerint nincs ilyen szerkezet, pedig van. Veszprémben az emelő berendezés 4 erős embert jelentett, szerencse, hogy a kliens mechanikus székkel tolható. A MÁV-nál külön szabályai vannak az emelő berendezés igénybe vételének:

 

Igénybejelentést a szolgáltatásra az alábbi határidőkkel kérjük megtenni:

  • mobil emelő berendezés esetén a tervezett utazást megelőző munkanap 14 óráig,
  • a menetrendben meghirdetettől eltérő utazási viszonylat esetén a tervezett utazást megelőző 3 munkanappal korábban
  • csoportos utazás esetén a tervezett utazást megelőző 7 munkanappal korábban.
  • Az önemelővel fel nem szerelt kocsik megrendelése csak a mobil emelővel ellátott állomások egymás közti viszonylatában lehetséges. A mobil emelő berendezés terhelési határa 250 kg.

A volánnak leginkább magas padlós járatai vannak, de velük is lehet egyeztetni. A helyi közlekedésben Kecskeméten, Debrecenben, Szegeden, Győrben a kért időpontra átszervezték a buszokat, így alacsonypadlós járat precízen érkezett meg.   

Az ördögi kör tehát adott a kerekesszékesek nem veszik igénybe a szolgáltatást, így az nem fejlődik, de azért nem veszik igénybe, mert nincsenek fejlesztések és így a bürokratikus indokokkal kiegészítve nem tudják igénybe venni. A flirt, az osztrák és a deziro akadálymentes, beépített emelővel csodálatosan van kialakítva és a kerekesszékesek által igénybe vehető azonban, mint a kombinó ezek is csak adott útvonalakon, ritkán járnak. Az épek által sokat szidott kombinó az egyetlen eszköz, amelyet a legsúlyosabb mozgássérült is egyedül, önállóan, segítség nélkül igénybe tudja venni (csak a gomb esetleges megnyomásához kell segítséget kérni). A 4 –es metrónál nagy lobbi és figyelem van arra vonatkozóan, hogy mindenképpen legyen lift és ennek következtében remény is van rá, hogy a közösségi tömegközlekedés katasztrofális helyzete a kerekesszékesek szemén keresztül fejlődésnek indul és talán egy nap a 61 es villamos, ami összeköti a Pető Intézetet, MEREK-et és a Hűvösvölgyi mozgássérült lakóparkot akadálymentes vonallá alakuljon át. Ezen kívül az ezernégyszáz buszból ezret, amelyek több mint 16 évesek, ha a legrövidebb időn belül alacsonypadlós buszra lecserélik, már hatalmasat lépnénk előre, az akadálymentes tömegközlekedés kialakítására, amely hasznos lenne az idős korosztály, a babakocsival közlekedőknek, a járóképes mozgáskorlátozottak számára is. Az általam készített táblázatokban a következőkben, az ebben a fejezetben a lényegesebb elemeket gyűjtöttem össze, emeltem ki.


BKV és az országos járatok állapota, igénybe vételének lehetősége

 

BKV Buszai

1400 – ból 1000 db 16 éven felüli nagyon kevés alacsonypadlós járat, azok is zárt vonalakon, követési idő rendszertelen

 

BKV Trolibuszai

Egy-két vonal teljesen akadálymentes, ezek jó állapotban vannak a többi vonal helyettesíthető, másik járat igénybe vehető

 

 

BKV Villamosai

A kombinó egy adott vonalon hatalmas könnyebbséget jelent, a többi vonalon kizárólag magas padlós, szinte igénybe vehetetlen kerekeszékesek számára, ezek rossz állapotban vannak

Hévek

kizárólag magas padlós, szinte igénybe vehetetlen kereksszékesek számára

 

Metrók

Kerekeszsékesek számára 4 megállót leszámítva (a több mint 40- ből) szinte megközelíthetetlen, pedig nagyon fontos megállókat érint 

 

BKV

MÁV

Volán

Helyi városi tömegközlekedés

A fenntartási költségekhez mérten tragikus az állapot, 1400 buszból 1000 db 16 évnél idősebb, rengeteg magas padlós járat, egyeztetésre nem hajlamos

Külön rendszer emelő berendezések biztosítására, korlátozott eljutási lehetőség, tanulnak, fejlődnek, fejlesztenek, egyeztetésre hajlandóak

Kevés alacsonypadlós járat, adott útvonalon, rendszertelen követési távolság

Kompromiszum készek, rugalmasak, segítőkészek, átszervezésre hajlandóak (Debrecen, Kecskemét, Sz.fehérvár, Szeged, Győr, Sopron

Szólj hozzá!

Akadálymentesítés hiánya, kátyúk, magas padkák, totális fogalom zavar

2010.09.16. 23:17 :: gyurgyusz

Akadálymentesítés hiánya, kátyúk, magas padkák, totális fogalomzavar

 

A részvétel alapfeltétele a jelenlét, ez azonban hamarosan kiderül, hogy nem is olyan egyszerű. A kerekesszékes mozgássérült embernek, ahhoz, hogy különböző sporteseményekre, orvosokhoz (illetve bárhova) eljuthasson a környezetnek akadálymentesnek kellene lennie illetve magának a csarnoknak, stadionnak, közintézménynek, tornateremnek is meg kellene felelnie az Európai Unió és remélhetőleg a többségi társadalom elvárásainak, de a kötelező jelleget évről-évre kitolják. A reális helyzetre finoman a borzalmas a jelzőt lehetne ragasztani. A nem rég (újonnan) épített épületek ennek a követelménynek már megfelelnek így a Budapest Sport Aréna, Veszprém MKB Aréna, Debrecen Főnix csarnok, Budapest Syma csarnok, Győr ETO Park, is nyugodtan látogatható kerekesszékesek által is. A mellékhelyiségek és kiszolgálóhelyiségek tökéletesen (csengővel is ellátva) lettek kialakítva. A fő problémát itt is a tudatlanság határozza meg, mivel úgy gondolják a lépcsőket emberi létszám megnövelésével, technika nélkül kiküszöbölhetik, de egy 80 kg-os klienst a 100-200 kg-os kocsival a kliens a segítők és a több százezer Ft értékű eszköze biztonsága illetve megóvása érdekében tilos emelni, rámpával meg nem rendelkeznek vagy a dőlés szög túl nagy abban az esetben. Fokozza a problémát a jóakarat, hogy a témában ismerős, jártas segítőt félre tájékoztatják pedig konkrét kérdéseket tesz fel (ugye nincs lépcső?, ugye nem kell emelni a kocsit? ugye van rámpa?), de erre hamis válaszokat kap, mert önhatalmúlag úgy gondolják mindent meg lehet oldani. A versenyek közben a szállás kérdése is meghatározó, itt is különböző ínyencségek fordulhatnak elő: szőnyeg – szőnyeg hátán, küszöb mindenhol, nyomógombos bojleres víz, tusoló előtt 30 cm magas szegély. Az étkezők kialakítása is hagy megválaszolatlan kérdéseket maga után, ilyen a méretaránytalan asztalok, a szegregált környezet vagy a szűk folyosó. A közterületek állapota mellett sem megyek el szó nélkül, Budapest utcáinak járdái közröhej tárgyának kellene lennie: mindenhol kátyú, örült magas padkák, szét mált beton rámpák, rosszul elhelyezett oszlopok, kordonok.

2008 decemberében 3 kerekeszékessel az egyik rendezvény csúszása miatt kénytelenek voltunk közlekedési eszköz nélkül a Stadionoktól a Moszkva térig kb. 9 km-res szakaszt megtenni, mivel az éjszakai járatok kivétel nélkül magas padlósak és a taxik elektromos kocsik szállítására alkalmatlanak. Az út megtétele nekem kb. gyalogosan 1,5 óra alatt teljesíthető lett volna, futva 70 perc maximum, velük 3,5 (három és fél) órát vett igénybe, mert minden utca végén be kellett fordulni kocsi le –és feljárót keresni a magas padkák miatt, a Margit hídra pedig alig bírtunk feljutni, mert volt egy gyűrődés, de a Nyugati pu. egyik oldaláról a másikra való átjutás sem volt veszélytelen (csak aluljáró van, felszíni átkelés 600-800 méterrel arrébb). Szerencsére a kocsik fel lettek töltve így kisebb megállások mellett kibírták az utat (ugyan át lehet állítani, hogy tolni lehessen, de három kocsi és egy kísérőnél ez elég izgalmas művelet lett volna). Tanulságként levontam, hogy gyorshívón kell lennie a BKV fődiszpécserének és addig kell neki könyörögni vagy üvölteni vele, amíg nem küld egy buszt, sajnos ez az egyetlen reális megoldás, mert a szállító szolgálat nem vállal éjszakai szállítást csak komoly felár ellenében.  A helyzet tehát nem rózsás, de komolyan mondom voltam kliensekkel Sopronba, ahol semmi gondom nem volt, nem értem Budapesten, hogy lehet a járdán ennyi kátyú. Székesfehérvár, Veszprém, Kecskemét, Pápa (is) elég nehezen járható kerekesszékkel, míg Debrecenből csak a vasútállomástól a fő utcára nehéz eljutni onnantól nincs probléma, tehát nyugodtan beszélhetünk országos nehézségekről, gondokról.

Ahhoz, hogy a városon belül gondjaink legyenek, még el kell jutnunk oda és ez még komplikáltabb, nehezebb és hihetetlen előkészületeket, tervezést, szervezést igényel és nem kevés konfliktust generál.   

Szólj hozzá!

Ellátásra, gondozásra vonatkozó csoportosítás

2010.09.16. 23:14 :: gyurgyusz

Ellátásra, gondozásra vonatkozó csoportosítás

 

Önellátó – segédeszköz nélkül

önellátására képes, segítséget nem igényel, helyváltoztatáshoz segédeszköz nem szükséges

Önellátó – segédeszközzel

önellátására képes, segítséget nem igényel, helyváltoztatáshoz segédeszköz szükséges

 

Részben ellátásra szoruló

önellátásra részben képes, kisebb segítséget igényel: fürdetéshez, öltözéshez, földről való felvételhez, segédeszközt használ

 

Ellátásra szoruló

keltésnél, fektetésnél, átültetésnél, fürdetésnél, öltöztetésnél segítséget igényel, segédeszköz mindenképpen kell neki a helyváltoztatáshoz

 

Teljes ellátásra szoruló

Mindennemű cselekvésben (orr vakarásában, kéz 3cm-rel való odébb rakásában) segítséget igényel kizárólag segédeszközzel tud helyet változtatni

Állandó felügyeletet igényel,

 

teljes ellátásra szorul

Mindennemű cselekvésben (orr vakarásában, kéz 3cm-rel való odébb rakásában) segítséget igényel kizárólag segédeszközzel tud helyet változtatni, egészségügyi állapota vészesen leromlott

Szólj hozzá!

szakdolgozat kapcsán - kísérő, segítő jelentőssége, gondozási feladatok

2010.09.16. 23:13 :: gyurgyusz

Kísérő, segítő jelentősége, gondozási feladatok

A napi formát meghatározza, hogy aludt az éjjel és milyen lábbal kelt fel reggel az egyén. Az ellátásra szoruló mozgássérülteknél ez kiegészül, hogy a segítője éppen milyen hangulatban van. Az idegessége, feszültsége, vagy éppen öröme átragad a kliensre. A fokozatosság betartása a nagy versenyek napján még fontosabb, ne higgyük, hogy ő az éjjel (ha tud) nem fog forgolódni a holnapi naptól izgulván. Amennyiben a kísérő átvállalja vagy megfelelően bevonja a klienst az utazás szervezésébe, megtervezésébe, akkor aznap útjukat teheti nyugodtabbá és kizárólag a nagy eseményre koncentrálhat. Boccia verseny egy naptári évben nagyjából négy van, de nagyon nehéz az adott kategóriában szereplő versenyzők mellé segítőt találni és nem egy csata dőlt el az újonc segítőn, tudni kell ugyanis, hogy az előzetesen az ebbe a kategóriába sorolt versenyző a segédeszközt (hosszába félbevágott csövet) a segítő a kliens nonverbális jelzéseire (beszélni nem lehet) ülve egy meghatározott területen belül (ha kikerül a mezőből pont levonás) háttal a pályának helyezkedik el és a labdát az álla alá helyezi. A kezdőknek tehát elég nagy esély van a rontásra és konfliktus helyzetet teremthet, főleg, hogy az elfoglaltságok miatt egy héten, ha egyszer tudnak együtt edzeni az már sok.

A segítő feladata meg nemcsak a verseny idejére korlátozódik hiszen, a gondozási feladatok ellátása előtte és utána is végbe kell, hogy menjen. Ezt például az emberek többsége nem vállalja be, hiszen a legmagasabb szintű bizalom kell ahhoz, hogy valakit az intim szférájába beengedjen illetve az ún. „gátlások” levetkőzése. Egy három napos verseny során pl. sérülés specifikusan és ellátásra szorulásának milyenségéből adódóan, akár napi 8-16 órát is dolgozhat. Egy nehezen alvó izomsorvadásos kliens ennek okán egy éjszaka átlagosan fél óránként szól, hogy forgatni kellene, egy túlmozgásost napi 3x1 órán át etetni kellene vagy egy 140 kg-os klienst méretaránytalan ágyból kora reggel fáradtan kiszedni és késő este egyedül lefektetni, tehát egy komplex polihisztori feladatkörről beszélünk. Az elismerés és megbecsülés ismeretlen fogalom ezen a területen hiszen a  kliens ugyan hálás, de a sok lemondással járó feladatot egyéb irányból és formában nem ismerik el. A kiégés meg iszonyatos erővel csap le áldozataira, mert a pszichés hatások, a segítő szakma nehézségeinek feldolgozásában senki nem segít. A szülők helyzetébe nem tudom beleképzelni magam, de hihetetlenül becsülendőek azok, akik mindent megtesznek a minél teljesebb önálló élet biztosításához.

Szólj hozzá!

Szakdolgozatom - fogyatékossággal élők sportolási lehetőségei, korlátai - hit szerepe, civil szféra, politikai lobbi, média szerepe

2010.09.16. 23:08 :: gyurgyusz

A hit fontossága, a civil szféra jelentősége, és a politikai lobbi finanszírozásra, támogatásra kifejtett hatásainak meghatározó szerepe

 

A hit szerepe

Az egyén számára nagyon fontos, hogy aktívan, a közösségében teljes értékű emberként alkotó tevékenységet végezve, meghatározott szabályok szerint éljen. A vallási közösségek az általam tapasztaltak szerint egy ilyen funkciót is betölt. Nagyon sokat segítenek, tartalommal látják el a mindennapokat vallási felfogástól, felekezettől függetlenül fontos szerepet töltenek be a mozgássérültek életében. A család után erre a fajta közösségre támaszkodhatnak leginkább, legyen az ügyintézés, kisérés, kisebb segítség, anyagi támogatás vagy kapcsolatok kiaknázása. Emellett az adott hitnek megfelelő szabályok betartására nevelik, alap értékeket szolgáltatnak és valamilyen cél elérésére törekszenek, amelyeknek köszönhetően jobb esetben nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és a sport tevékenység is jobb, ha adott a lelki egyensúly.  

A civil szféra jelentősége

Az önzetlen, önkéntes segítségnyújtásra nagyon nagy szüksége van többek között a mozgássérült embernek is, hiszen az intézeti feltételek szűkösek, korlátozottak. A szervezet formában igénybe vehető lehetőségek, pedig elég széles skálán mozognak, amelyet az Európai Unió támogatásai kiegészítenek. Pályázatra, közösségi programra, tömegközlekedés ügyintézésére vonatkoztatva, beszerzésre, épület bérlésre a különböző szervezetek nagyobb eséllyel érnek célt. Az alapítványok egy-két ügyet kiemelten tudnak, akarnak, és szeretnének támogatni, ami így egyfajta anyagi forrásként is működhet illetve kapcsolati hálójuk kiterjedt és információik többrétegűk, hasznosíthatóak és kiemelten fontosak lehetnek. A leglényegesebb elemet a végére tartogattam: a társadalom szemlélet változtatását pozitív irányba nagyon gyakran alapvető célként használják és nagy tetteket csak így lehet elérni, véghezvinni.

 

A politikai lobbi finanszírozásra,

támogatásra kifejtett hatásainak meghatározó szerepe

Megkerülhetetlen téma, de ha a nem ajánlott témakörbe tartozna, akkor sem hagynám ki, mert ez kulcskérdés. A pártpolitikai tényezőket viszont mellőzőm, de nem is a korszakok összehasonlítása a célom, hanem felhívni a figyelmet, arra, hogy a költségvetés kialakítása és az azelőtti lobbi tevékenység rendkívül meghatározó. Kiemelten fontos mennyi pénz jut a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, a szakszövetségeknek, a szociális juttatásokra, mekkora támogatás lesz a különböző gyógyászati segédeszközökre. Változtatják-e az igénybe vétel feltétel rendszerét, ezért szükséges, hogy a fogyatékkal élő emberek képviseltessék magukat a parlamentben, az Európai Parlamentben és különböző bizottságokban, mert akkor fel tud szólalni, információt tud szolgáltatni, tiltakozni tud ellene, azaz képviseli az ez irányú érdekeket. Ezen felül meg alkudozik, egyezkedik és lobbizik, ennek nyomán meg talán a következő év nem lesz rosszabb, mint az aktuális.

 

A média szerepe, jelentősége, internetben rejlő lehetőségek: youtube, blog

 

A média szerepe elvileg az lenne, hogy a közvéleményt hitelesen, objektíven tájékoztassa a legfrissebb történésekről, eseményekről. A média szerepe gyakorlatilag pedig, minél egyszerűbben megfogalmazva a történéseket, szubjektíven, akár a valóságtól eltérően bulvár hírként tálalni extrém, bugyuta eseményeket, viselkedési mintákat. Emellett sajnos az összes sajtó orgánum, csatorna valamilyen politikai beállítottság mentén írja vagy közli le, amúgy ugyanazzal a jelentés tartalommal bíró hírt, cikket, történést. A Pekingi paralimpia eseményeit, aki Magyarországon követni szerette volna az a Eurosporton láthatott egy-két eseményt illetve az éjjeli baglyok megnézhették a közszolgálati csatornán egy nappal később az előző nap eseményeiről készült 20 (húsz!) perces összefoglalót, így nem csoda, ha nézettségi rekordokat nem döntött a műsor, és felhívja figyelmet arra a problémára, hogy közvetítések nélkül a parasportok reklám értéke szinte a nullával egyenlő ez pedig a szponzor szerzést is zsákutcába jutatatja.  A későbbiekben egy interjú keretén belül erre a problémára is keresi a választ Szekeres Pál.

Az internet kialakulásával, terjedésével azonban egy új lehetőség adódott. A különböző közösségi portálokra (youtube) fel lehet rakni olyan kép vagy videó anyagot, amellyel esetünkben a parasportokat lehetne népszerűsíteni vagy az egyén által ellátott hír, videó, hang, képanyag tartalommal lehet naplókat, honlapokat szerkeszteni és így nemcsak az ismerkedés lehet könnyebb a fogyatékkal élőknek, hanem a megértés és elfogadtatás is megvalósulhat. A chat kérdése szerintem személyiség függő, tehát van aki tud így kapcsolatot kialakítani és van aki nem. A technika fejlődése ad egy olyan lehetőséget, amellyel a fogyatékkal élőknek szervezet és egyének formájában is élnie kellene, hogy kapcsolati tőkéjüket, anyagi forrásaikat (szponzor), és a parasportok iránti szeretettüket, szeretetet bővítsék, növeljék.  

Szólj hozzá!

Szakdolgozatom - fogyatékossággal élők sportolási lehetőségei, korlátai - jogi háttér

2010.09.16. 23:03 :: gyurgyusz

Fogyatékosággal élők jogi háttere

 

Röviden bemutatnám a fogyatékkal élőkre vonatkozó törvények, rendeletek általam feldolgozott témára illeszthető részeit és felsorolnám a rájuk vonatkozó jogforrásokat.

 

A fogyatékos személynek joga van:

-          A számára akadálymentes környezetre

-          Hozzáférni a közérdekű információkhoz

-          A tömegközlekedési eszközöknek és utasforgalmi létesítményeknek a biztonságos igénybevételéhez

-          Közhasználatú parkolóban a számára biztosított helyet elfoglalnia (külön jogszabály)

-          A számára indokolt, szükségleteinek igénybevételéhez szükséges támogató szolgálatot igénybe vennie

-           A fogyatékosságából adódó szükségleteinek a figyelembe vételét egészségügyi ellátása során

-          részt venni korai fejlesztésben és gondozásban, óvodai nevelésben, iskolai oktatásban, fejlesztő felkészítésben, amelyet a közoktatási tv. szabályoz

-          a művelődési, kulturális, sport – és más közösségi célú létesítmények látogatására

-          hogy, a sportolási lehetőségeinek megteremtéséhez a sportolási célú szabadidős létesítmények hozzáférhetőek legyenek számára

-          a rehabilitációra (rehabilitációs szolgáltatások, ellátások biztosítottak)

(1998. évi XXVI. tv. alapján készült)


Fogyatékkal élőkre vonatkozó jogforrások:

·         1993. évi LXXIX törvény a közoktatásról.

·         1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről.

·         1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásról.

·         1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.

·         8/1983. (VI.29.) EüM rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról.

·         83/1987. (XII.27.) MT rendelet a rokkantsági járadékról.

·         15/1990. (IV.23.) SZEM rendelet a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról.

·         14/1994. (VI.24.) MKM rendelet a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról (kiemelten: 8§-14§).

·         164/1995. (XII.27.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről.

·         1/2000. (I.27.) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó intézmények feladatairól és működésük feltételeiről.

·         11/2000. (X.18.) SZCSM rendelet a fogyatékos személyek otthonában élő és a rehabilitációs intézményben elhelyezett személyek állapotának felülvizsgálatáról.

Szólj hozzá!

Szakdolgozatom - fogyatékossággal élők sportolási lehetőségei, korlátai - szociális háttér

2010.09.16. 23:02 :: gyurgyusz

Fogyatékosággal élők szociális háttere, helyzete, lehetőségei

A szociális háttér az ép embereknél is meghatározó tényező, a fogyatékkal élőknél ez a megállapítás hatványozottan igaz. A család a legbiztosabb alappillére a sérült embernek, akinek egyszerre kell jóval több időt töltenie gyermekével, mint egy átlagos ép fiatal esetében és közben ki kell gazdálkodnia a fogyatékosságból következő többlet költségeket. Most pedig a Magyarországon igénybe vehető szociális ellátási formákat fogom most ismertetni:



  • Alapellátási formák:

-          Támogató Szolgálat:

o   az alapvető szükségletek kielégítéséhez való eljutás biztosítása (személyszállítás)

o   egészségügyi, szociális, munkaerő piaci szolgáltatások elérése

o   tájékoztatás, tanácsadás, ügyintézés, információnyújtás

o   személyis segítő alkalmazásával

o   egyes szociális alapellátások biztosítása

o   kiegészítő szolgáltatások

 

  • Szakosított ellátási formák:

-          ápolást – gondozást nyújtó intézmények

-          rehabilitációs intézmények

-          nappali ellátást

-          átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények

-          lakóotthonok

A fogyatékossági támogatás:

A fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére asz esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás. A támogatás célja. hogy a – súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez. (1998. évi XXVI. tv. 22§)

Az a mozgássérült jogosult rá, aki:

-          18. életévét betöltötte

-          súlyosan fogyatékos

-          Magyarországon él

-          magyar állampolgár

-          mozgásrendszer károsodása miatt segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli (1998. évi XXVI. tv. 23§)

A fogyatékossági támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének:

-          65%-ka

-          80%-ka feltéve, hogy a súlyosan fogyatékos személynek az önkiszolgálási képessége teljesen hiányzik (1998. évi XXVI. tv. 23/A§)

2010. jan. 5: az öregségi nyugdíj legkisebb összege havi 28.500 forint, de kiegészítheti az elismert szolgálati időtartam is.

Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a születési évének megfelelő öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és legalább húsz év, öregségi résznyugdíjra pedig az, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt beöltötte és legalább 15 év szolgálati idővel rendelkezik.

Ezen kívül különböző támogatások vehetőek igénybe, a legtöbb kérelem vagy egyedi kérelem útján. A leleményesség, a jól értesültség és a rámenőség szükséges az „eljáráshoz”, ügyvitelhez a szülő részéről. A jogi háttér ismerete is fontos tényező, ez a kövekezőben fogom kifejteni.

Szólj hozzá!

Szakdolgozatom - fogyatékossággal élők sportolási lehetőségei, korlátai -Bevezetés

2010.09.16. 22:59 :: gyurgyusz

Háború nincsen, de közöny az van!

 

Napjainkban Magyarországon nem dúl háború, nincs légvédelmi gyakorlat, nem kell attól rettegni, hogy a játszótéren heverő különböző eszközök valamelyike felrobban, mégis lenne ok a sírásra, mert ugyan nem ténylegesen fizikai értelemben öljük egymást, de a közönyösség, az empátia hiánya és az ismeretlentől való félelem szerintem jobban érzékelhető, mint bármikor. A fogyatékkal élő fiatalokkal, emberekkel szemben pedig ez a tendencia még inkább megfigyelhető. Szakdolgozatomból reményeim szerint a következő oldalak során kiderül majd, hogy a sportolás feltételeinek, lehetőségeinek biztosítása a mozgássérültek esetében összetett, komplex probléma. Kiemelkedő, meghatározó nehézségeket okoznak az infrastrukturális hiányosságok, az akadálymentesítés hiánya, az össztársadalmi értetlenség, fogalomzavar, az integráció és inklúzió hiánya, az egyén rossz szociális helyzete, a kísérők, segítők megbecsülésének hiánya, a média érdektelensége illetve szenzáció hajhászsága, a közösségi tömegközlekedés katasztrofális helyzete, a mozgássérültek önrendelkezési jogának tiszteletben tartásának figyelmen kívül hagyása és azonos félként való kezelésének mellőzése. A paralimpiai mozgalom jelentősége is rendkívül lassan kezd meghatározó szerepet kapni, pedig a példaképek szerepe nagyon fontos és a társadalmi elfogadás mérföldköve, ezen kívül a sport egyik legpozitívabb tulajdonságaként, hozadékaként a sportolót (épet és fogyatékkal élőt egyaránt) a képességei, megnyilvánulásai, gesztusai, tehetsége és küzdőszelleme alapján ítélik meg és nem azt nézik, hogy melyik végtagja hiányzik vagy székhez van-e kötve illetve nem sajnálják, mert dicsőséget szerez magának, családjának és országának - ez minden olimpia egyik legfontosabb eszméje.    

Szólj hozzá!

Szakdolgozatom - fogyatékossággal élők sportolási lehetőségei, korlátai - Tabuk ledöntése, fogalom tisztázás

2010.09.16. 22:56 :: gyurgyusz

Tabuk ledöntése - Fogalom tisztázás

A kíséréseim során sok azonos párbeszédet hallottam, ahol mindegyikben a gyermek anyukáját vagy apukáját megkérdezi, mi baja van a bácsinak, a fiúnak, miért ül kocsiban? A  reakció háromféle szokott lenni: 1, suttogva közli a gyerekkel, hogy majd, ha leszállnak akkor válaszol; 2, csendre inti, nem válaszol; 3, a válasz: fáj a lába, rossz a lába. Minden bajnak eredete, hogy ez a téma, még mindig tabunak számít, mert könyörgöm egy tudásra vágyó, mindenre kíváncsi 6-7 éves gyereknek, miért nem lehet ennél konkrétabban elmagyarázni a mozgássérülés lényegi elemeit? A költői kérdésre válaszolok: anyuka és apuka sem tudja, mert nem volt közelibb kapcsolata mozgássérülttel és ez régen sem volt oktatási anyag illetve beszédtéma. Ugyanez a probléma, a boldog párkapcsolatban élőknél, amikor a gyerekvállalás kapcsán a legnagyobb félelmük, hogy gyermekük esetlegesen nem egészségesen születik (várandós anyukáknál ez a téma agresszív reakciót válthat ki). Az ok-okozati összefüggés kifejtésénél a fő indok, hogy a többségi társadalomba nem tudna beilleszkedni, nem fogadnák el, nem pedig, hogy a napi szükségletek kielégítése gondozás formájában több generáción át tarthat, több költséget irányozna elő, a szociális támogatottság alacsony, a függési viszony örökké tarthat, párkapcsolatára nem sok esélye lenne.

A legújabb szakirodalmakban sem találtam olyan teljes osztályozási rendszerről, amelybe minden mozgásfogyatékos besorolása lehetséges lenne. Feltételezem, a kérdés összetettsége, sokszínűsége miatt, ilyen rendszer felállítására nem is célszerű törekedni, azért a következőkben megpróbálom a fogalmakat szakszerűen bemutatni.

A mozgássérülés, a mozgáskorlátozottság, mozgásfogyatékosság egymásnak megfelelő fogalmak, jelentés tartalmuk azonos az egymástól eltérő leírásokban ezekkel a formákkal találkozhatunk.

Mozgáskorlátozottság:

„Mozgáskorlátozottságról akkor beszélünk, ha a csont-, az ízületi, az izom- vagy az idegrendszer bármely részének sérülése vagy hiánya miatt az egyén mozgásos tevékenységei végérvényesen, maradandóan megváltoznak.” (1)

Fogyatékosság:

„A fogyatékosság fogalmának legáltalánosabb jelentéstartalma a biológiai állapot megváltozása, a testi, idegrendszeri tulajdonságterületek körében fennálló visszafordíthatatlan sérülés, károsodás, defektus.” (2)

WHO definíció:

A humán – emberi – funkciók zavara, akadályozottsága, azaz az ember normális érzékelő, mozgási vagy értelmi funkcióihoz szükséges képességek részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges hiánya.

Fogyatékosság egy másik megközelítésből:

Olyan minőségileg más, a normálistól eltérő sajátosság, amelyben a változások és a fejlődési lemaradás több évre tehető és maradandó, irreverzíbilis. Fajtái: 1. értelmi fogyatékosság, 2. érzékszervi fogyatékosság, 3. testi/ és vagy mozgásfogyatékosság, 4. halmozottan fogyatékosok.

A mozgásos állapotváltozás tartósan maradandóan az élet bármely szakaszában kialakulhat.

Sajátos nevelési igényű tanulók (SNI):

Azok, akik testi, értelmi, érzékszervi fogyatékossággal, beszédfogyatékossággal, autizmussal élők, halmozottan sérültek továbbá pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési – tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozottak. 1993. évi LXXIX. 121§ (29) - tv a közoktatásról

A nyomorék szót az 1900 –as évek elején még az egyik legnagyobb múlttal rendelkező intézet viselte (Nyomorék Gyermekek Otthona), napjainkban a sérültek szokták magukat annak titulálni heves érzelmi kitörés keretén belül vagy szlengesített formában nyominak nevezi magát, de ismeretlen (ép) embertől az egyik legnagyobb sértés számukra.

A mozgáskorlátozottság szomatopedagógiai értelmezése szerint azokat a személyeket soroljuk ide, akiknél a tartó és/vagy mozgató szervrendszer veleszületett vagy szerzett sérülése, károsodása és/vagy funkciózavara következtében a mozgásos tapasztalatszerzés, a szocializáció jelentős és maradandó akadályozottsága áll fenn.

atóniás – petyhüdt, tónustalan sérülés az izomtónus állapotára vonatkoztatva

spasticus – feszes, görcsös sérülés az izomtónus állapotára vonatkoztatva

 

Pontos forrás megjelőlés az írott szakdolgzat végén feltűntetésre került!

Szólj hozzá!

Szakdolgozatom - fogyatékossággal élők sportolási lehetőségei, korlátai - Hipotézisek felvetése

2010.09.16. 22:52 :: gyurgyusz

Hipotézisek felvetése

Célom a szakdolgozatomban rávilágítani azokra a tényezőkre, feltételekre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a sportolás feltételei biztosítva, adva legyenek a mozgássérült emberek számára, emellett a sport fontos lélektani, nevelői, szociális hatásainak létjogosultságának kiemelése illetve a paralimpia mozgató erejének fontosságára való figyelem felhívása. 

A következőkben felállítom hipotéziseimet, amelyeket a dolgozat előre haladtával tényekre, érvekre, szakirodalomra és tapasztalataimra támaszkodva bebizonyítok.

1, Az össztársadalmi értetlenség, a közöny hátterében az alapvető fogalmak értelmezési problémájából, a tapasztalat, interakciók hiányából, az integráció, inklúzió elmaradásából ered.

2, Az elsődleges szocializációs színtér a család illetve a szociális háttér a sportolási lehetőségeket behatárolja, meghatározza.

3, A mozgássérülés fajtája, súlyossági fokozata meghatározza a sportolás mikéntjét.

4, A másodlagos szocializációs színterek: iskolában, sport helyszínen végbemenő teljes integráció megvalósulása esetén a felnövekvő generáció elfogadóbb és megértőbb lesz.

5, Az inklúzió, a társadalom szemlélet váltásának egyik legfontosabb alaki kelléke.

6, A szabadidő helyes eltöltése a sportra nevelés és a mozgásigény kialakításának fontos eszköze.

7. A súlyosan sérült mozgássérültek esetében a kísérő és a segítő személye meghatározó a sportolás szempontjából (is).

8. Az infrastrukturális problémák, az akadálymentesítés hiánya, a segédeszközök elavultsága, és a közösségi tömegközlekedés katasztrofális helyzete veszélyezteti a mozgássérültek sportolási lehetőségeit.

9, A paralimpia mozgalom a példaképek állítása mellett a társadalmi elfogadás, a kiemelkedés meghatározó eszköze.

10,  A média szerepe meghatározó a sportolási szokás és szemlélet alakítása szempontjából (is) illetve a blogok és a youtube megjelenésével az épek és a fogyatékkal élők közti „szakadék” csökkenthető.

11, A politika a költségvetés megalkotása miatt meghatározza a parasport lehetőségeit, ezért a finanszírozás és a támogatás összege rendkívül meghatározó.

Szólj hozzá!

MÁV - észrevétel 4.

2010.09.16. 22:48 :: gyurgyusz

Tisztelt Ügyintéző!

 Sajnos hétről-hétre azzal kell szembesülnöm, hogy Önök nem tudják a jelenlegi helyzetet kezelni, ami a mozgáskorlátozottak utaztatását illeti. Hétfői napon (08.30) József Attila utcai kirendeltségüket egy kerekesszékes fiatalember kereste fel, akivel az iroda előtt találkoztam, mert bejutni egyedül ugyebár nem tud és gazdagrétről másfél óra alatt jutott el idáig. Nagyon kedves ügyintéző, aki már többször nagyon sokat segített járt el az ügyében és ugyan nem azzal a vonattal ment volna 2010. szeptember 3-án pénteken Balatonlellére, két órával korábbit találtak, amire a speciális szerelvényt fel tudják rakni ezért kísérő és a barátai nélküli utazást is bevállalta volna, de legalább valamilyen formában eljutott volna a kívánt célállomásra. Erre másnap reggel (ma-kedden) Nagy Károly Úr felhívta és közölte vele, hogy Fonyódig viszik és onnan oldja meg maga, Balatonlellére való eljutását, mert nincsen speciális kocsi, tehát a legújabb divat az lett, hogy a MÁV mondja meg a kerekesszékes hova megy és gondolom a felelősséget is ezáltal magára vállalja, hogyha az adott útszakaszon bármi történik.

Tisztelettel várom korábbi panaszaimmal (is) kapcsolatos válaszukat, mert annak fényében fogok lépéseket tenni: Páncél György

Szólj hozzá!

MÁV - észrevétel 3.

2010.09.16. 22:47 :: gyurgyusz

Tisztelt Ügyintéző!

2010. augusztus 14. szombatján Bp-Keleti pu-tól Sopronig 10:10-kor induló IC-jén és vissza másnap (vasárnap) 17:55-ös gyors(?) vonattal utaztunk 3 kerekesszékes barátom társaságában egy külön kocsiban. Az elmúlt napok, hetek, hónapok történései alapján számomra kísérőként már az is siker ha eltudunk utazni valahova, de ez méltatlan volt még Önökhöz képest is. A szerelvény szándékosan úgy volt kialakítva, hogy abban tárgyakat, kerékpárokat szállítani lehessen, de emberi utaztatásra alkalmatlan volt. Az ajtók a biztonságunk érdekében zárva voltak, az ablakok rácsosak és rögzítve voltak, nem lehetett kinyitni azokat, a kocsikkal nem lehetett úgy állni, hogy biztonságérzet alakuljon ki főleg mechanikus székkel, rögzítésre nem is volt lehetőség, a wc elérhetetlen volt számukra, levegő nem volt, kiül(tet)ni nem lehetett, fény sem volt és azokon az állomásokon ahol látták a körülményeinket és a kerékpárt szállítók újjal mutogattak ránk. Ugyan a méltóság szót több szervezet kiforgatta, de egy fontos, meghatározó tényezője az életnek és most ezen esett csorba. 7 órás zötykölődésről van most szó egy európai országban. Tudom és érzékelem, hogy az Önök célja, az minél kevesebbet utazzanak kerekesszékesek, mert nyűg, meg plusz munka, de biztosítom Önöket, ezek és a korábban írt szegregatív, törvénytelen módszerek nem fognak céljukhoz vezetni, mert én leszek a másik oldalt és én (is) mindig elérem a kitűzött céljaimat.

Tisztelettel: Páncél György

Szólj hozzá!

MÁV - észrevétel 2.

2010.09.16. 22:46 :: gyurgyusz

Tisztelt Ügyintéző!

2010. augusztus 14. szombatján 10:10-kor induló IC-re váltottam helyjegyet miután a József Attila utcai kollégájuk ezt mondta, azonban mivel kerekesszékes barátaimmal utaztam és számukra (Önök szerint teljesen mindegy milyen körülmények között utaznak) külön kocsit biztosítottak, amúgy felfogásukból arra következtetek, hogy Önök szerint örüljenek, hogy egyáltalán utazhatnak, de ez egy másik észrevétel lesz. Ebben a kocsiban egyetlen üllőhely nem volt és mivel a kocsikat megfelelően rögzíteni nem lehetett egyéb iránt átültetni sem így nem tudtam elfoglalni a számomra kijelölt helyet és így a földön újság papírokon utaztam. Kérem pótjegyem árának visszatérítését!  

Tisztelettel: Páncél György

Szólj hozzá!

MÁV - észrevétel 1.

2010.09.16. 22:44 :: gyurgyusz

Tisztelt Ügyintéző!

Mindenek előtt szeretnénk köszönetet mondani azoknak a munkatársaiknak akik lehetővé tették 2010. augusztus 7-én szombaton 8:41 kor a Déli pu-ról és vissza ugyanaz nap Siófokról 16:08-kor induló járatoknál, hogy azt 4 mozgássérült személy igénybe vehette. Ez mutatja, hogy nem az emberséggel vannak problémák és az ún. "kisemberek" hozzáállásával, hanem az Önök közép és felső vezetése alkalmatlan feladataik ellátására és törvénysértő magatartásuk elfogadhatatlan és feldolgozhatatlan. Három nappal korábban (augusztus 4. szerda) ugyanis a József Attila utcai ügyfélszolgálati irodában jeleztem főszezonban, hogy mozgássérült kerekesszékes utasok vennék igénybe a honlapjukon emelőberendezéssel rendelkező Siófok állomás szolgáltatásait (is). Egy nappal később személyzeti problémákra hivatkozva megtagadták az utazásunkat szóban telefonon keresztül és felhívták a figyelmemet, hogyha hétfőn intéztem volna még össze jöhetett volna, de így nem illetve a máv-direktes munkatársuk mindenáron a panaszomat akarta fel venni megfelelő intézkedés helyett és telefonszámot sem volt hajlandó megadni, mert nem lehet, érdekes a telefonközpontnak meg volt és ők a telefonkönyvből dolgoztak. Keleti pu-i munkatársuk lelkiismeretes munkájának köszönhetően (többek között) aki augusztus 5-én 19-21-ig folyamatosan telefonált köszönhető, hogy össze jött az utazás és nem bírósági kereset formájában folytatódik az ügy.

Kéréseim a következők:

- Minden egyes elutasított utazást írásban kérünk megválaszolni  törvényi illetve saját szabályzatuknak megfelelő indoklással!

- Kérjenek elnézést az érintettektől!

- Nevezzenek meg egy összekötő személyt, akivel a kapcsolatot lehet tartani (elérhetőségekkel együtt)

- Tartsák be a Magyar Alkotmányt!

- Nézzék át a törvényeket, kiemelten az Esélyegyenlőségi törvényt!

- Az információs portáljukon hiteles információkat jelenítsenek meg!

- Azonnal és végérvényesen hagyjanak fel törvénysértő magatartásukkal!

Tisztelettel: Páncél György

Szólj hozzá!

Kaposvári vándorgyűlés

2009.11.07. 19:55 :: gyurgyusz

Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVIII. Vándorgyűlése


Kaposvár, 2009. augusztus 27-29 között vettünk részt néhány kollégámmal három napos tényleg rendkivül szinvonalas konferencián, amelyen sok érdekes és tanulságos előadás volt 5, 10, 15 percben előadva. A rendezés pazar volt, Kaposvár gyönyörű. A lenti oktató kurzus pedig magas szinvonalú volt, sokat tanultam.

 

Az ORFMMT XXVIII. Vándorgyűlés Ápolási Oktatókurzusa
az ORFMMT – ETI szervezésében
 

DECUBITUS– ÁPOLÁS – REHABILITÁCIÓ
Időpont

07:30 – 08:00 Regisztráció

Üléselnökök: Vágány Tamásné, Vízvári László

08:00 – 08:15 Kompetenciák elemzésének módszertana Vízvári László Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet főigazgató

08:15 – 08:30 Decubitus jelentési lapok országos elemzése – NEVES-program Dr. Udvardiné Horváth Szilvia Fővárosi Szt. Imre Kórház minőségügyi vezető

08:30 – 08:40 Decubitus Konszenzus Konferencia ajánlásainak beépítése a decubitus protokollba Bogdán Lászlóné Kaposi Mór Kórház ápolási igazgatóhelyettes

08:40 – 08:50 Az ápolási dokumentáció, mint az „önvédelem” egyetlen eszköze Gliedné Tillmann Erzsébet

08:50 – 09:05 „Pénzt vagy életet? - avagy a decubitus kezelésének pénzügyi oldala” Tankó Ágota Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház főigazgató

09:05 – 09:20 A mobilizálás szerepe a decubitus prevencióban Mezei Zoltán Meyra-Ortopedia ügyvezető igazgató

09:20 – 09:30 Kérdések, interakció, gyakorlati bemutató Meyra-Ortopedia

Szólj hozzá!

Decubitus megelőzése, prevenció továbbképzés

2009.11.07. 19:54 :: gyurgyusz

Egy éve voltam a 3 héten át minden szerdán 8-14-ig Honvéd kórházban 40 kreditért, amelyet végül nem kaphattam meg, mert nincs olyan képzettségem, amelynél ezt be tudnám számítani, hiányzik valamilyen igazoló okiratom. A képzés maga egy ilyen bújtatott termék bemutató volt, amelyen kérdések voltak, amelyeket vezető ápolók nem értettek, de azért sikerült kiválóan teljesíteni.

Szólj hozzá!

Játékvezetői tanfolyam

2009.11.07. 19:52 :: gyurgyusz

Sosem szerettem a játékvezetőket, bár szerintem ez a játékosonál alap. Edzőként viszont önmérsékletet kell tanúsítani és a szabályokat olyan szinten kell ismerni, mint egy játékvezetőnek. Ezért jelentkeztem a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői tanfolyamára. A 4 hónap alatt jó néhány felfogással találkoztam egyik ijesztőbb volt, mint a másik. Az alsó korhatár 14 év volt és volt is ilyen idős hallgatótárs, akit azért egy ifi meccsen elképzelni is már veszélyesnek tűnt. Persze amúgy minden felfogás oda vezetett, hogy a játékvezető dönt minden esetben a szabálykönyv csak egy írányadó dolog. A csúcs a ma már sztár játékvezetőként kezelt Kassai Viktor megjegyzése volt, amit úgy érzel azt fújd be!

Az elméletet 84%-kal teljesítettem. 10 000 Ft volt a képzés díja.

Szólj hozzá!

Jegyek igénylése mozgássérülteknek

2009.11.07. 10:53 :: gyurgyusz

Különböző helyszíneken rendeznek eseményeket, ám a jegyrendelésnél, érdekődésnél nem a helyszín, hanem a forgalmazó jegyiroda a lényeg! Az elvárások különbözőek! Forrás megjelölés van!

Ticket "A" jegyirodaleggyakrabban internetes jegyvásárlás van, kerekes székes mozgássérülteknek elég a helyszínre mennie és beengedik, kísérő: legolcsóbb jegy megvásárlása szükséges

Minden esemény más érdeklődni a lenti számon lehet:

Mobil: +36 20 369 88 76
e-mail: info@ticketa.hu
Cím: 1148 Budapest, Ifjúság útja 5.
Hétfő – Péntek: 09.00 – 18.00
Szombat: 10.00 – 14.00

Ticket expresz - kerekes székes mozgássérülteknek elég a helyszínre mennie és beengedik, kísérő: legolcsóbb jegy megvásárlása szükséges

Minden esemény más érdeklődni a lenti számon lehet:

Technikai okokból kerekes székes jegyet nem áll módunkban a weboldalunkon keresztül értékesíteni. Amennyiben ezzel kapcsolatos kérdése merülne fel, hívjon minket a 30/ 303-09-99-es telefonszámon, vagy írjon e-mailt az info@tex.hu címre, hogy segíthessünk

 

Ticketpro Jegyközpont

  postacím:

1075 Budapest, Károly krt. 9. (utcaszint)

  telefon:

06 (1) 555 5515

  fax:

06 (1) 413 2381

  e-mail:

info@ticketpro.hu

  fizetési lehetőségek:

készpénz, bankkártya, Sodexo kultúra utalvány, Accor kultúra utalvány (Üdülési csekket nem tudunk elfogadni)

  hétfő - péntek:

10:00 - 18:00

  szombat:

10:00 - 14:00

 

Nem akadálymentes az iroda! Nagyon segítőkészek! Előzetesen köz gyógy igazolvánnyal jelentkezni kell az általuk szervezett rendezvényekre!

Kísérő: legolcsóbb jegy megvásárlása általában szükséges.

 

Források:

www.ticketa.hu

www.ticketpro.hu

www.eventim.hu

 

Szólj hozzá!

Tanácsok mozgássérültek kiséréséhez

2009.11.07. 07:38 :: gyurgyusz

A felelősség nagy, mert az emberek figyelmetlenek, közömbösek. A kisérőnek kell észnél lennie.

Mechanikus székes kliens kisérése:

A legfontosabb a biztonság: lehetőség szerint mindig legyen bekötve a kliens!

A bizalom az alap!

1, Mindig két kézzel kell fogni, tolni a kerekesszéket, mert a magyar utak állapota nevetséges és úthiba bármikor lehet.

2, Az utat előre meg kell tervezni és pontosan leszervezni, főleg ha tömegközlekedést veszünk igénybe, mert bármi történhet

3, A kisérésnél a nettó kisérési időhöz napi közlekedéshez viszonyítva be kell kalkuálni minimum + 30 percet, de lehet számolni egy órával is - így biztos nem lesz késés és nem kell sietni. Higyétek el megéri!

4, Nem árt ha van nálad kampó, válfa fej rész, ha esetleg a busz vezetőnél nem lenne rámpa nyitó.

5, Tudjad az elérhetőségeket: máv direkt, bkv info, bkv fő diszpécser

6, Ha kell segítség kérj, nem fogják elutasítani, ha nem köszönd meg a felajánlást és tisztelettel utasítsd vissza.

7, Szükséges segédeszközöket előre készítsd elő: papírtörlő, szívószál, réteges öltözék, pálca, pénztárca, étel, nasolnivaló, igazolványok, innivaló, gyógyszer.

8, Az épületek akadálymentességéről előre tájékozódj

9, Belépők szükségességéről tájékozódj

10, Fényvisszaveró mellény nem árthat ha nálad van.

11, MÁV emelőberendezés: külön poszt van róla

12, Metró: minden felelőség a kisérőjé, a mozgólépcső komoly kihívás: lefele - kocsi elülső részének  megemelése hátul támaszkodsz rá, felfele: ugyanez csak a hátsó kerék és saját lábad elhelyezkedésre figyelsz - el kell bírnod kliensedet - ne kockáztass ha kell kérj segítséget

13, Lépcsőztetés: lassan nyugodtan, csak ha el bírod, ne kockáztass, ha kell kérj segítséget, jól fontold meg - a kocsi legyen jó állapotban, legyen fogása, a kliens legyen bekötve

Még egy útravaló: Ahogy viselkedsz úgy fogják megítélni a többi kisérőt is, a sztereotipiákat nagyon szeretik az emberek

Páncél György

Szólj hozzá!

Alázat a szakmával szemben tisztelet a kliensek irányába

2009.11.07. 07:37 :: gyurgyusz

Fogyatékkal élő emberekkel foglalkozni hatalmas felelőség. Ez egy rendkivül összetett szakma. Én magamat nem személyi segítőnek tekintem, hanem polihisztornak. Mindenhez értenem kell. Barkácsolás, autószerelés, utazás szervezés, legmagasabb szintű kommunikációs készségel tárgyalni, tolmácsolni, vásárolni, takarítani, ápolni, szelektíven hulladékot gyűjteni, mosni, mosogatni, gyógyszerelni, képviselni, eljárni, értesíteni, hajat vágni, mosdatni, fürdetni, körmöt vágni, borotválni, teríteni, ágyazni, etetni, itatni, öltöztetni, fektetni, ébreszteni, ügyeket intézni és akármilyen hihetetlen ez csak néhány a sok közül. Természetesen Magyarországon ez nincsen megbecsülve és én nem anyagiakra gondolok (egyébként persze ezen a téren is nevetséges a helyzet).

Mindenhez érteni kell és közben meg kell lennie egy-két készségnek, képességnek ami nélkül ezt nem lehet csinálni: empátia, türelem, alázatosság és tisztelet.

Véleményem szerint közönyös, de túl érzékeny ember sem tudja ezt csináli, mivel sajnálni nem szabad (azzal nem megy semmire) a fogyatékkal élő embert ellenben az alapvető tisztelet jár neki és félre értés ne essék nem csak azért mert mozgássérült, hanem mert ember és megpróbál ha segítséggel is élni. A szakma felé pedig szükség van alázatra, mert anélkül nem megy. Én szeretem tisztelem és becsülöm a szakmámat, ha nem így lenne nem bírnám csinálni. Úgy érzem, hogy amennyit tudok annyit adok is, de nagyon sokat kapok vissza (leginkább a kliensektől). A legfontosabb, hogy szeretek itt dolgozni és mivel a példaképem Teréz anya ezért megpróbálok az ő eszmeiségének is megfelelni.

Páncél György

Szólj hozzá!

Kétszintű érettségi és a diploma értéke

2009.11.06. 22:52 :: gyurgyusz

Rövid leszek, érthető és velős: A kétszintű érettségi a jelenleg elvárt követelmény rendszerhez viszonyítva: megbukott! Ennek eredményeképpen első félévben 50%-át kiszórják a hallgatóknak, ebből következően nagyon nagy lesz a lemorzsolódás. A diploma értékét Ba, Ma stb jelöléssel értéktelenítik, már az se mindegy milyen diplomája lesz az embernek, abból is a gyengébb lesz mondjuk nekem? Miért? Mert nincs master képzés szociálpedagógián, meg a szociális munkások ellenfelet látnak bennünk? Költői kérdés volt! A bolognai rendszer előnyeit sem tapasztalom, nincs átjárhatóság, rendes tantárgy befogadás!

Páncél György

Szólj hozzá!

2005-ös érettségi mondanivalója

2009.11.06. 22:51 :: gyurgyusz

2005-ben valami végleg megtört. A tűz, a hit, a bizalom. Addig úgy éreztem a rendszer tökéletes. Általános iskola 6. évfolyamától az érettségivel ijesztegettek, rémisztgettek és nem utolsó sorban folyamatosan készítettek fel rá. 7 év pedagógusi munkát, felkészülést tettek tönkre 2005 májusában. Az előfeltételeket nagyon nagy nehézségeken keresztül teljesítettem, az érettségire vért izzadva felkészültem, a megváltozott érettségi rendszerhez könyvek és tapasztalat híján plusz idegeskedéssel vágtam neki. Hétfőn megírtam a magyart, kedden a matekot én a magam részét elvégeztem de már napközben elkezdődött a pokol, mert néhányan mondták, hogy tudják, mi lesz, a feladat  de mindenki mást mondott. Délután a teljes káosz hívom az iskolát, hogy másnap 8-ra vagy 11-re kell mennem mire értetlenség a válasz, miért is kellene később menni, hát azért mert bemondták. Fél óra múlva riadó lánc a történelemre 8 helyett 11-re kell menni. Közben Magyar Bálint oktatási miniszter nyugalomra szólít fel személyi kérdésekre térjünk vissza majd ha lezárult az érettségi. A megmérettetés a plusz frusztrációval folytatodott az angolt is felrakták suttogták a hangok de ez már ilyen formában nem volt igaz a bizonytalanság lett úrrá mindenkin. Lezárultak a vizsgák a rektori konferencia már korábban azon a kedden döntött matek érettségi nem számít 4. évégi osztályzat az irányadó és ezt be is írták az érettségimbe. Köszönöm! 7 munkáját követően szembe köptek és természetesen Magyar Bálint fel sem ajánlotta lemondását. Azóta tudom, hogy nem akarok Magyarországon maradni és ezt csak fokozta, hogy azóta van egy középfokú nyelvvizsgám, amit nem fogadnak el, egy felsőfokú szakképzettségem, ami Magyarországon nem is létezik. A rendszer becsapott. Nem kicsit, nagyon! 

Páncél György

Szólj hozzá!

Nyelvi képzés: lovári nyelv - véleményezés

2009.11.06. 22:46 :: gyurgyusz

Az ELTE - ifjúságsegítő szakán első évben kötelező volt egy idegen nyelv teljesítése. Két választás volt: angol és német. Már akkor kérdeztem az illetékesektől, hogy a nehéz helyzetben lévő fiatallal mikor fogok én angolul diskurálni. A válasz az volt az ötlet jó szervezzem meg és beszélhetünk róla. Nevetséges volt szerintem, nem is lett belőle semmi. Középfokú nyelvvizsgára van szükségem és nekem még a szakmámhoz illene is ha itthon maradnék. Ezért beíratkoztam a Dialogushoz és elvileg képes leszek a tanfolyam végén a Rigó utcában középfokon levizsgázni. 2x4 óra után azt mondom rengeteget kell tanulni majd a szavakat de értem a szórendet, értem a logikáját, értem a lényeget, ez persze semmire sem garancia, de van egy kis önbizalmam (még). Tetszik eddig a nyelv.

Páncél György

Szólj hozzá!

Nyelvi képzés: jelnyelv - véleményezés

2009.11.06. 22:46 :: gyurgyusz

Nekem van középfokú nyelvvizsgám jelnyelvből 3-as érdemjeggyel, csakhogy ez államilag nem elismert, mivel tanfolyam keretén belül szereztem nem diplomás tanártól (nincs is ilyen felsőfokú képzés), de rengeteget tanultam és azóta sokat felejtettem. Szerintem nagyon nagy haszna volt mégha ezt az állam nem is ismeri el, de mivel folyamatosan ez a hatás ér engem nem lepődöm meg már semmin. Egy év alatt kb 60 ezer ft-ért sajátítottam el a SINOSZ-nál 30+40 órában. Sajnos a hétköznapokban immáron 3 éve nem használom.

Páncél György

Szólj hozzá!

Nyelvi képzés: Svéd nyelv - véleményezés

2009.11.06. 22:45 :: gyurgyusz

Tanulmányaim során rájöttem, hogy a szakmám legjobban Svédországban van megbecsülve. Ezért mivel egy idegen országban az adott nyelv ismeretét jobban megbecsülik mint ha valaki a világnyelvnek megfelelő angolt beszéli. Ezért 40 órás képzésben vettem részt két éve 53 ezer ft -ért a Skandináv ház szervezésében szombatonként 4 órás képzés volt. Szerettem ezt a nyelvet de sokat hiányoztam így lemaradtam, tavaly magán tanár és az Effy stúdió szervezésében újra tanulni kezdtem, de a csoportok nehezen indultak és rengeteg pénzt emésztett fel. A diplomához pedig középfokú nyelvvizsga kell, ezért a célom hogy ha ezt másból megcsinálom akkor alapfokú vizsgát letegyem, de most kevés időm maradt 1 év és nem sok pénzem.

Páncél György

Szólj hozzá!

Nyelvi képzés: Angol nyelv - véleményezés

2009.11.06. 22:44 :: gyurgyusz

Az angol nyelvet 1994-től 1. osztálytól kezdve 2006-ig folyamatosan tanultam, de a saját árnyékomat nem tudtam átlépni. Összesen 13 tanár tanított, évente volt, hogy két tanárom is volt. A középszintű érettségit valami csoda és persze jó adag tanári jó indulattal 3-ast kaptam, a főiskolán is két félévben valamiképpen átcsúsztam, de a diplomához szükséges középfokú nyelvvizsgától az igeidők a passzív szerkezet miatt nagyon távol állok. Megpróbáltam nyelviskolában megcélozni, de a2-es szinten 30 óra 29 000 ft volt a Katedrán ami jó csk mire végig megyek a szinteken öreg és szegény leszek mint a templom egere.

Páncél György

Szólj hozzá!

Gyermek - és Ifjúságvédelmi képzés - véleményezés

2009.11.06. 22:42 :: gyurgyusz

2006 nyarán nagy fába vágtam a fejszémet, mert érezvén, hogy az ifjúságsegítéssel nem lehet elhelyezkedni, külön méltányossági kérelemmel részt vehettem volt iskolámban a Raoul Wallenberg Humán Szakközép Iskola gyermek és ifjúságvédelmi asszisztensi képzésében. Iszonyatosan nehéz volt és néha még rémálmaimban felrémlik a kép, hogy elfelejtettem egy vizsgára bemenni. Nagy nehézségek árán de sikerült végig csinálnom és a szóbelin bebizonyítottam, hogy nem éltem vissza a lehetőséggel és megháláltam a bizalmat 5-sel végeztem.

Ezzel a bizonyítvánnyal lenne esélyem, csak mindenhova betanított gyakorlattal rendelkező embert keresnek, azt meg nehéz ha esélyt sem kap az ember.

Páncél György

Szólj hozzá!

Ifjúságsegítő képzés - véleményezés

2009.11.06. 22:41 :: gyurgyusz

2005 nyarán az őrült érettségit követően éjjel kettőkor Lengyelországban érkezett az SMS, hogy a 3. helyen megjelölt szakra felvételt nyertem. Tf edző, politológia nem viszont ifjúságsegítő még lehettem. Az ELTE - Tanító és Óvóképző Főiskolai kar államilag finanszírozott nappali felsőfokú 2 éves ifjúságsegítő szakképzésére felvételt nyertem. Voltam gólya táborban Balatonszárszón, ami absztinensként is hatalmas élmény marad. Sajnos a képzés előre haladtával kiderült, hogy a szakma törvényi háttérrel nem rendelkezik, tehát az elhelyezkedés bravúr mutatványnak számítana. A képzés legnagyobb érdeme a nyári táboroztatás, amelyben idén már negyedik alkalommal voltam és szeretem csinálni és az Animáció képzés volt, amiből rengeteget tanultam illetve itt megtanítottak arra, hogy olyan szavakat használjak, amit ismerek és akkor szólaljak meg ha érdemben hozzá tudok szólni (ezt a mai napig kamatoztatom még ha akkor nagyon haragudtam is érte). Az írásbeli vizsgát párhuzamos képzés miatt méltányossági kérelem alapján megírhattam később majd a szóbelin is jól teljesítettem így 5-sel végeztem.

Az, hogy mikor lesz ez a szakma elismerve az egy jó kérdés, de én úgy gondolom, hogy szükség lenne rá, de sok idő nincs már hiszen ennek a szakmának az egyik alappillére a kortárssegítés, az meg 40 évesen már elég nehezen valósulhat meg. 

Páncél György

Szólj hozzá!

Szociálpedagógus képzés - véleményezés

2009.11.06. 22:41 :: gyurgyusz

2007 nyarán felvételt nyertem Sopronba a Nyugat - Magyarország Egyetem Benedek Elek Pedagogiai Karjának Szociálpedagógia Szak államilag finanszírozott levelező tagozatára. Jelenleg harmad éves vagyok. Az első év rendkivül kemény volt, az a magabiztosság, amivel az ELTÉről érkeztem hamar elszállt. A kétszintű érettségi miatt ugyebár a főiskolák már nem tartottak felvételit így kizárólag a pontok alapján kerültem be, ami azért lényeges mert az első félévben 7 db ismétlő vizsgám volt és állandóan másban kerestem a hibát 4-sekre, 5-sökre hajtottam. Nem értettem, hogy most az a gond, hogy pesti, államilag finanszírozott, fiatal vagyok. Ha túl jól beszéltem az volt a baj, ha visszafogott akkor az. A legjobb tárgyaimból aláztak, befogadó tárgyaim nem voltak és imádott városomat elkezdtem utálni. Nem sok kellett, hogy ott hagyjam. Azután sikeres cv és maradt egy tárgyam a II. félév sem lett könnyebb 5 iv-vel fejeztem be. Az áttörés itt következett be elfogadtak egy befogadó tárgyat így abból cv-n automatikusan átmentem, majd egy sikeres cv és maradt az anatómia. Ebben a félévben már nem buktam csak az előttem tolt anatómia maradt, amit nagy nehezen 5-re letettem. A 4. félév 3,8-as átlaggal 0 iv-vel zártam, nincs cv-m nem csúszok eddig. Mi változott? Én! Megbecsülöm magam, a segítségeket, megnyugodtam, ismerem a tanárokat, egy nappal korábban utazom le és a MÁV sztrájkjaira oda figyelek.

Az hogy szociálpedagógus lehetek a közel jövőben viszont semmit nem garantál, mert valószinüleg itthon nem fogok tudni elhelyezkedni benne, pedig a jogi háttér meghatározó és az országonként változó. A képzés maga érdekes mert szerintem olyanokat tanulunk, ami nem biztos hogy szükséges lesz, míg a szabadon választható tárgyak között van egy két elképesztően jó tárgy. Lényeges elem, hogy levelezőn 4-8-12 óra alatt kell leadni 30-40-60 órát, ami nem is sikerül, így kizárólag a vizsga számít. A végéhez közeledve örülök, hogy belevágtam.

Páncél György

Szólj hozzá!

A MÁV elnézést kért!

2009.11.06. 22:24 :: gyurgyusz

A pápai út szervezése nem volt éppen zökkenőmentes a folyamatos levélváltásokkal az ügy még nem ért végett, mert 2009. október 23-án Kőbánya - Kispesten 5:00 körül megszerettem volna venni a jegyeket kértem ezért 2 db 90%-os jegyet egy mozgássérültet és egy kisérőt. A pénztáros azonban elég hangosan kérte az arra jogosító igazolást, ami persze nem volt nálam, miért lenne nálam kliensem személyre szóló igazolása. Erre a hajnali órához képest gyorsan reagáltam és érdeklődtem, hogy hol van a lift mire a válasz az volt, hogy őt semmi más nem érdekli csak a papír kb 5 percig volt hangos az állomás mire mgkaptam a jegyeket, de a megjegyzéseket tette továbbra is, én meg erre Európa! felkiálltással köszöntem el.

Két nappal később lehígadva hivatalosan is panaszt tettem, amire a mai napon érkezett meg a pozitív válasz: Nekem van igazam mert az utaskisérő feladata az ellenőrzés és bemutatni csak ha papírt kell aláírni vagy utalvány miatt kell. Ezenkivül elnézést kértek tőlem és biztosítottak róla hogy figyelmeztetésben részesül a hölgy. A válasz levelet nem közlöm le, mert  a MÁV részéről ez külön kérésként van feltüntetve.

Nem szoktam panaszt tenni, de velem ne merjen hajnalban senki sem így beszélni, főleg akkor amikor azzal, hogy én intézem egyes esetekben elég nagy segítséget nyújtok számukra.

Páncél György

Szólj hozzá!

Pápai rendezvény - eljutni kihívás

2009.11.06. 21:58 :: gyurgyusz

Az alábbi levelet jutattam el 5 nappal e-mail-ben a Közlekedési Minisztériumba miután többször is megtagadták az utaztatást, mivel Pápán nincsen emelőberendezés. Szerencsére segítettek nekem és utána a Mávosok nagyon készségesek voltak a kisérő személyzettel egyébként eddig sem volt gondunk, de most még jobban kitettek magukért. Nekik külön köszönet.

Tárgy: Mozgássérült ember közösségi közlekedésben (MÁV-nál) történt elutasítása adott vonalon 

 

 

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

 

Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy a 2009. október 24 –én szerettünk volna egy mozgássérült fiatalemberrel Budapestről – Pápára eljutni egy sportrendezvényre közösségi tömegközlekedéssel a Magyar Állam Vasút (MÁV) által mindenki számára nyújtott szolgáltatásán keresztül. Azonban Pápán nincsen olyan speciális emelő berendezés, amellyel a vonatról segíteni tudnának a leszállásban majd a visszautazásnál a felszállásban, ezért a mai napon felvettem a kapcsolatot a céggel. A Máv - Direkt munkatársával folytatott beszélgetésből és az általa történt utánajárás kapcsán tájékoztatott, arról, hogy ebben az esetben nem tudjuk igénybe venni a szolgáltatást. Ezt követően beszéltem a Máv József Attila utcai irodájának munkatársával, aki szintén körbe kérdezősködött és az eredmény ugyanaz lett elutasították utazásunkat az adott vonalon. Az Önök számát  a Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztály munkatársától kaptam meg.

Éppen ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy segítsen, mert véleményem szerint 5 nap alatt lehetne megoldást találni csak erre úgy tűnik számomra, hogy a másik oldalról nincs affinitás, motiváció. Legegyszerűbb megoldásként ajánlottam, hogy elég lenne ha az állomáson 2-3 ember várna minket és egyszerűen csak segítene nekem a leemelésben, de ezt a balesetveszély fokozott jelenléte miatt élből elvetették. Másik megoldás egy emelő berendezés oda szállítása lett volna, mivel a Nyugati pályaudvaron kettő (!) is van, 2-3 napra nem okozhatna gondot. A következő megoldási lehetőség a saját önemelővel rendelkező kocsi beállítása lenne, amelyet a cég csoportos szállítás esetén biztosít, azonban ezt indok nélkül elvetették. Ennél több 4 (!) megoldási lehetőségnél én magam laikusként nem tudok szolgálni, de nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy azért mert valaki székhez van kötve, nem tud eljutni egy adott rendezvényre, mert nem akarnak segíteni. Nem vagyok jogász csak egy szociálpedagógus hallgató illetve személyi segítő a munkahelyén, ezért nem fogok dobálózni olyan szavakkal, mint hátrányos helyzetbe való teremtés, esélyegyenlőtlenség, utazásból való kizárás stb. hanem tényleg csak észérvekre, érzelmekre hivatkozva 5 nappal korábban megoldási lehetőséget keresek. A Volán egyébként a menetrend miatt alapból nem jöhet számításba és az autó sem, mivel nincs jogosítványom (megfelelő autó sincs). Éppen ebből kifolyólag, mint az élet más területein is másokra vagyunk utalva, ezért segítségében bízva maradok Tisztelettel: Páncél György

További fontos információk:

A kerekesszék mechanikus összecsukható maximun 15-20 kg!

Utazás adatai:

Ideje: 2009. október 24. (szombat)

Odautazás:

Kiindulási állomás: Budapest – Keleti pu. 10:40

Érkezési állomás: Pápa 13:21

Átszállás nincs, a vonat tovább közlekedik!

 

Visszautazás (ugyanaznap):

Pápa: 19:52

Átszállás:

Győr: 20:57 le; 21:53 felszállás – a vonat alacsonypadlósnak van írva!

Budapest Déli pu.: 23:37

 

Szólj hozzá!

Mozgássérültek vonattal való közlekedésének lehetősége

2009.11.06. 21:44 :: gyurgyusz

Máv honlapján közzétett mozgássérültekre vonatkozó utazási feltételek, forrás lejjebb!

 

"Mozgáskorlátozottak utazása

Mozgáskorlátozott utasok utazási lehetőségei

A fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának megváltoztatása érdekében az Országgyűlés a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló, 1998. évi XXVI. Törvényt alkotta, amely 1999. január 1-től lépett hatályba.

 

1. A kerekesszékes mozgáskorlátozottak által igénybe vehető járművek

1.1 Csoportos utazás (legalább 10 fő mozgáskorlátozott) esetén az előre megrendelt, különleges kialakítású, önemelő berendezéssel ellátott, mozgássérültek kocsiját vehetik igénybe, melynek feltételeit a Személyszállítási Üzletszabályzat III. rész M fejezete tartalmazza. Az igények kielégítésére 2 darab önemelővel ellátott vasúti kocsi áll rendelkezésre. Az egyik kocsiba 8 kerekesszékes hely és 40 ülőhely, míg a másikba 12 kerekesszékes hely és 16 ülőhely került beépítésre. Ezekben a kocsikban a kerekesszékes utasok által is használható vécé található. A kocsi kísérője az emelőt kezeli és a csoportot a kiindulási állomástól a célállomásig kíséri.


1.2 Nem csoportos utazás esetén a mozgáskorlátozottak speciálisan kialakított kocsikat külön bejelentés mellett vehetnek igénybe. Ezen kocsik kiszolgálása mobil emelővel történik. Az egyik kocsitípus ajtóinak szélessége meghaladja a 70‑cm-t. A kocsi belsejében egy vagy két részükre kialakított hely található és a vécé kerekesszékesek által is igénybe vehető. A másik típusú kocsinak az előterében utazhatnak (általában mellékvonalakon, rövid távolságra), a vécé nincs átalakítva.


1.3 Az egyéb, fel nem sorolt járművek a mozgáskorlátozottak utazásánál nem vehetők figyelembe, mivel ezek feljáróajtói túl keskenyek (60 cm). Ezeken a járműveken a kerekesszékes utasok ki- és beszállása még emelőberendezéssel ellátott állomásokon sem lehetséges. Ez alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor az utas kísérővel utazik és a segítségével ki tud szállni a kerekesszékből, a normál vécét tudja használni, és az emelőt csak az összecsukott kerekesszék ki- és beemeléséhez kéri. Az igény bejelentésénél külön fel kell tüntetni a kísérő meglétét.

 

1.4 Az állomási és vonatkísérő személyzet köteles be- és kiszállásnál valamint az utazás során kiemelt figyelmet fordítani és minden szükséges segítséget megadni a fogyatékkal élő utasoknak az utazás zavartalan lebonyolítása érdekében.
A képjellel megjelölt ülőhelyeket a vasút a mozgáskorlátozottak és kerekesszékük számára tartja fenn.
A vasút a kerekesszéket díjfizetés és elszámolás nélkül szállítja. Az utasnak megfelelő menetjeggyel kell rendelkeznie.
Egyéni utasok utazása esetén a mozgáskorlátozottak speciálisan kialakított kocsikat vehetnek igénybe. Ezen kocsik kiszolgálása mobil emelő-berendezéssel történik. A kocsi belsejében egy vagy két részükre kialakított hely található és a vécé kerekesszékesek által is igénybe vehető.
Csoportos utazás (legalább 10 fő mozgáskorlátozott) esetén az előre megrendelt, különleges kialakítású, önemelő berendezéssel ellátott, mozgássérültek kocsiját vehetik igénybe, a kocsikban a kerekesszékes utasok által is használható vécé található. A kocsi kísérője az emelőt kezeli és a csoportot a kiindulási állomástól a célállomásig kíséri.


Igénybejelentést a szolgáltatásra az alábbi határidőkkel kérjük megtenni:

  • mobil emelő-berendezés esetén a tervezett utazást megelőző munkanap 14 óráig,

  • a menetrendben meghirdetettől eltérő utazási viszonylat esetén a tervezett utazást megelőző 3 munkanappal korábban

  • csoportos utazás esetén a tervezett utazást megelőző 7 munkanappal korábban.


A szolgáltatás megrendelése történhet interneten, írásban és telefonon/faxon.

  • A megrendelés internetes címe: megrendeles@mav-start.hu Erre a címre kérjük elküldeni a letölthető űrlapot.

  • Írásbeli megrendelés címe: MÁV-START Zrt., 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.

  • Telefonos/faxos megrendelés: 06 (40) 49-49-49

Mozgáskorlátozott emelővel az alábbi állomásaink rendelkeznek:

Balatonszentgyörgy        

Békéscsaba

Budapest Déli pu.

Budapest Keleti pu.

Budapest Nyugati pu.

Cegléd

Debrecen

Dombóvár

Fonyód

Gyékényes

Győr

Hatvan

Kaposvár

Kecskemét

Keszthely

Kelebia

Kiskunfélegyháza

Mátészalka

Miskolc

Nagykanizsa

Nyíregyháza

Pécs

Piliscsaba

Püspökladány

Szeged

Székesfehérvár

Szerencs

Szolnok

Szombathely

Tatabánya

Záhony

Zalaegerszeg

Az önemelővel fel nem szerelt kocsik megrendelése csak a mobil emelővel ellátott állomások egymás közti viszonylatában lehetséges. A mobil emelőberendezés terhelési határa 250 kg.

A speciális kocsi továbbítását a MÁV-START Zrt. csak az üzemi körülményektől függően vállalja el.

A mozgáskorlátozottak által használható vécével ellátott állomásokat a következő táblázat felsorolás tartalmazza.

 

Állomások:

Badacsony, Badacsonytomaj, Balatonalmádi, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonfüred, Balatonlelle, Balatonszentgyörgy, Békéscsaba, Bp. Nyugati pu., Debrecen Fonyód, Gárdony, Gyula, Hajdúszoboszló, Hegyeshalom, Kaposvár, Keszthely, Komárom, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pápa, Püspökladány, Révfülöp, Sátoraljaújhely, Siófok, Sopron, Székesfehérvár, Szerencs, Szombathely, Tapolca, Tiborszállás, Záhony, Zánka, Köveskál

 

2. A MÁV-START Zrt. díjkedvezményei

Díjkedvezmény igénybevételénél a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzat II. része a mérvadó, mely a díjszabást és a jogszabályokban megállapított utazási kedvezményeket tartalmazza.

A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által kiállított tagsági igazolvánnyal rendelkező utas és kísérője utazási kedvezményre jogosult. A hasonló feltételekkel rendelkező utas vakvezető kutyáját díjmentesen viheti magával a vonaton.

A hallássérültek - arcképes igazolványuk alapján - utazási kedvezmény igénybevételére jogosultak.

A fogyatékosságban szenvedő szociális otthoni gondozottak, kísérőik és látogatóik utazási kedvezményt vehetnek igénybe az intézmény igazolása alapján.

Hadirokkantak és hadigondozottak igazolványuk alapján díjmentesen utazhatnak.

A kerekesszék szállítását a vasút díjmentesen teljesíti."

 

http://www.mav-start.hu/utazas/mozgaskorlatozottak01.php   +1 igénybejelentő lap kitöltés szükséges

 

 

Szólj hozzá!

Mozgássérült fiatalok kisérése kulturális rendezvényekre

2009.11.06. 21:16 :: gyurgyusz

Felfogásom szerint, a tapasztalati tanulásnál nincsen jobb. Több mint két éve kisérek különböző kulturális rendezvényekre, vidéki városokba kirándulni, illetve kikapcsolódni mozgássérült fiatalokat, amelyek során nagyon sokat tanultam. Minden kisérés önkéntesen, munkaidőn kivül történt, történik és úgy érzem, hogy a nehézségek ellenére pozitív változások figyelhetőek meg. Mindemellett úgy gondolom, hogy rehabilitálni társadalmi integráción keresztül lehet a leginkább és ehhez a tömegközlekedés igénybe vétele és a tömegrendezvények látogatása a legkézenfekvőbb megoldás, mert közben élmények sorozata éri az adott klienst. A két év során rengeteget fejlődtem szervezésben, tervezésben és lebonyolításban egyaránt. A legbüszkébb arra vagyok, hogy egyetlen egyszer sem késtünk, nem volt balesetünk, és egyetlen egy út sem maradt el és mindezt kizárólag tömegközlekedési eszközök igénybe vételével értük el.

Kisérések (felsorolás szinten) rendezvények és kategória szerint:

1, Lovasvágta, lovasszínház 2008

2, Magyarország - Dánia foci (2 kliens)

3, Magyarország -Albánia foci (2 kliens)

4, Újpest - Nyíregyháza foci (bkv-val akadálymentesen csak oda 2 és fél óra a megyeri út a moszkva tértől)

5, MTK - Nyíregyháza foci

6, Sóska és sültkrumpli színház

7, Sóska és sültkrumpli színház másnap másik klienssel (csak mechanikus székkel lehetett bemenni mert volt 3-4 lépcső és ketten is érdeklődtek)

8, Sok hűhó semmiért vígszínház - pótszék

9, József és a színes szélesvásznú álomkabát - madách színház - 15.sor

10, Összefogás napja foci

11, Magyarország - Horvátország jégkorong (2 kliens)

12, Magyarország - Szerbia jégkorong (2 kliens)

13, Magyarország - Litvánia jégkorong (2 kliens)

14, Tennis Classics 2008 gála (2 kliens)

15, Lovasgála 2008 gála (2 kliens)

16, K1 2008 (3 kliens) 4 órás út hazafele, mert az éjszakai járatok nem alacsonypadlósak, Budapest meg romokban patka szempontból

17, BSE - MKB Sopron női kosár

18, Magyarország - Málta (3 kisérő - 5 kliens)

19, Nightwish koncert - Debrecen 1 éjszaka a társintézményben 2 nap IC gondok

20, Dánia - tanulmányi út - 10 nap

21, Balatoni - Révfülöp - élménytábor 5 nap

22, Börzsönyi osztálykirándulás - 3 nap - áttörés első lépcsőztetés

23, FTC - Vasas férfi vizilabda

24, Vasas - FTC férfi vizilabda

25, Vasas - Eger férfi vizilabda

26, Fehérvár - Nyíregyháza foci (2 kliens)

27, Veszprém - Szeged férfi kézilabda 3. mérkőzés, bajnok a veszprém

28, Lovastábor (több kliens) 5 nap - nem ottalvós

29, Önálló életvitel tábor - Balatonlelle 5 nap

30, Puskás Suzuki kupa - Székesfehérvár majd Dunaújváros - amerikai autók kiállítása

31, Vodafone vizilabda gála - Margitsziget

32, Múzeumok éjszakája

33, Boccia tábor - Debrecen 4 nap

34, Transformers 2. Mamut mozi (2 kliens)

35, Szegedi Fogyatékkal élők hete 5 nap

36, Siófoki fürdőzés, hajózás elektromos székkel (2 kliens)

37, MTK - Nyíregyháza foci liga kupa

38, Úszás Dagály uszoda

39, Talmácsi G - Hungaroring - Hév balhé

40, Fradi - Paks foci (először a metrón)

41, Úszás Dagály uszoda

42, Kecskeméti kettes fogathajtás lovas vb (először lépcsőztetés buszon)

43, Vasas FTC foci (lépcsőztetés villamoson)

44, Úszás Dagály uszoda (2 kliens)

45, Magyarország - Svédország foci (3 kliens)

46, Magyarország - Portugália (2 kisérő - 3 kliens) a csoda: intézetünkből szervezetten 16-an vannak jelen összesen 31 mozgássérült nézte meg a meccset

47, Mozimánia - Hajsza a föld alatt mozi westend

48,Komárom: Monostori erőd, Szlovákia (2 kliens)

49, Kecskemét - Nyíregyháza (2 kliens) segít a helyi volán

50, Metropol reggeli futás 5 km Margitsziget

51, Tennis Classics 2009 (2 kliens)

52, DVSC - Fiorentina foci bl (2 kliens)

53, Pápa - Nyíregyháza foci - MÁV szórakozik velem

54, Fel! mozi Mammut (2 kliens 3D)

55, Pannon hoki kupa Székesfehérvár - jégkorong Magyarország - Szlovénia (2 kliens) MÁV kötözködés - november 9-én

56, U-21 selejtező labdarúgás Magyarország - Olaszország

57, 2012 mozifilm Mamut

58, Karácsonyi ének mozifilm IMAX 3D

59,DVSC - Liverpool foci bl (2 kliens)

60, OTP lovas világkupa 12.04.

61, Arthur - Maltazár bosszúja mozifilm 12.06.

62, CSI - Helyszínelők kiállítás - Millenáris park

63, Magyarorzság - Azerbajdzsán futsal eb 2010

64, Magyarország - Csehország futsal eb 2010

65, Avatar 3D mozifilm Cinema city

66, Avatar Imax 3D - 2 kliens

67, Kistarcsai kirándulás

68, Bécsi kirándulás - minden mindenki számára hozzáférhető

69, 2010 női kézilabda Magyar Kupa elődöntő Győr

70, Vasas - Nyíregyháza NB1-es labdarúgó mérkőzés

71, Nyíregyháza - Paks NB1-es labdarúgó mérkőzés

72, FTC - Honvéd ffi vízilabda mérkőzés

73, Pannon hoki gála 2010 Magyarország - Ausztria

74, Puskás suzuki kupa 2010 helyosztók, indulás Dabasról

75, Videoton - Nyíregyháza Nb1-es labdarúgó mérkőzés

76, FTC - Miskolc jégkorong mérkőzés elmaradt, edzés megtekintése: Pesterzsébet

77, FTC - Fehérvár jégkorong - Pesterzsébet 1. meccs elődöntő

78, FTC - Fehérvár jégkorong - Pesterzsébet 3. meccs elődöntő

79, FTC - DVSC NB1-es labdarúgó mérkőzés

80, Győr - Nyíregyháza NB1-es labdarúgó mérkőzés

81, Tuttanhamon kiállítás - Vam Design center

82, Kispest - Nyíregyháza NB1-es labdarúgó mérkőzés

83, ZTE - Nyíregyháza NB1-es labdarúgó mérkőzés

84, Tatai kirándulás - 2 kliens

85, Budapesti Állatkert - 2 kliens ( közlekedési múzeum bezárt)

86, Közlekedési múzeum

87, Így neveld a sárkányodat! mozi Westend

88, MKB Veszprém - Szeged bajnoki döntő 3. mérkőzés

89, Perzsia hercege mozifilm - Westend

90, Belvárosi fesztívál (V.ker - Badár S.)

91, Margitszigeti sportvarázs

92, Siófoki kirándulás egész napos 3 kísérő - 4 kliens

93, Stand Up Comedy Esélyegyenlőség Gödör klub

94, Anglia - Algéria 2010 VB lelátó aréna plaza- kivetítő

95, Múzeumok éjszakája 2010 (közben 3 vb meccs megtekintése)

96, Argentina - Mexikó 2010 vb nyocaddöntő aréna plaza lelátó

97, Brazília - Chile 2010 vb nyolcaddöntő Szabadság tér kivetítő

98, Nyíregyháza 3 napos kísérés

99, Spanyol - Holland 2010 vb döntő Szabadság tér kivetítő

100, Komáromi kirándulás (spontán, termál, Szlovákia)

101, Szegedi kirándulás (Vadaspark) 2 kísérő - 2 kliens

102, Soproni kirándulás - 2 napos 3 kliens

103, Siófoki kirándulás - MÁV zűrzavar

104, Lukács fürdö - fürdés, úszás

105, Eredet - mozi Westend

106, U-21 Magyarország - Wales labdarúgás - Székesfehérvár

107, FTC - Győr NB1-es labdarúgó mérkőzés

108, Örökség napja Budapest: Intézmény látogatások

109, Metropol reggeli futás Margitsziget 2010

 

Folyamatosan bővül!

Megjegyzés: A táborok többsége munkaidőn belül voltak

Páncél György

Szólj hozzá!

mák hatósági bizonyítvány igényléséhez szükséges dokumentum

2009.11.06. 20:21 :: gyurgyusz

Mostanában nagyon sok kötözködés olvasható emiatt a papír miatt (a hiánya miatt, bevett szokás lett letolni a mozgássérültet) ezért a beszerzéséhez szükséges formanyomtatvány alább látható. Fontos személyes ügyintézésnél ott kell lennie a taj kártya és személyi igazolvány másolatának. Eljárhat más is meghatalmazással két tanú aláírásával.A cím alább látható Bp-i és pest megyei lakosok részére. Információk a MEOSZ-tól vannak interneten keresztül - köszönet nekik. www.meoszinfo.hu/doc/urlap_ut_kedv_v.doc

Hatósági igazolás igénylésére használható űrlap Budapestiek és Pest megyeiek részére.

Magyar Államkincstár (MÁK)

Budapesti és Pest megyei Regionális Igazgatósága

Családtámogatási És Szociális Ellátási Iroda:

1134 Budapest XIII.

Lőportár u. 3/b.

Tárgy:   Fogyatékos – mozgáskorlátozott - személy nyilatkozata és kérelme hatósági bizonyítvány kiállításához a 141/2000 (VIII.9.) Korm. rend. 2. sz. melléklete III. pontja alapján

Alulírott - hivatkozással a 85/2007.(IV.25.) Korm. rend. 8.§ (1).d) pontjában, továbbá a 126/2007. (VI. 1.) Korm. rend. 7.§-ban foglaltakra, - nyilatkozom, hogy rendelkezem a fogyatékossági támogatást megállapító érvényes HATÁROZAT-tal, így a jogosultsági feltételek személyemre fennállnak, ezért utazási kedvezmény megállapításához mozgásszervi fogyatékosságom igazolására HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY kiadását kérem.

A fogyatékossági támogatással kapcsolatos azonosítóim az alábbiak:

(A kipontozott helyeket maradéktalanul ki kell tölteni a HATÁROZAT alapján!)

Határozat ügyiratszáma: .................................. kelte: ............................

Név: ....................................................................................................

Születési év, hó, nap: ............................................................................

Taj szám: ..................................................................

Lakcím: ir. sz.: ......... helyiség: ..............................................................

Utca, házsz.: .........................................................................................

Kijelentem, hogy a közforgalmú személyszállító járműveken történő utazáshoz kísérő személy segítségére szükségem nincs* – van*.
A kísérő-segítő személyre vonatkozó jogosultságomat kérem a Hatósági bizonyítványban feltüntetni!

 

Köszönettel:

Kiállítás helye, kelte: ..............................................

 

...............................................

Aláírás

 

 

Név .............................................

(Nyomtatott betűkkel)

 

* a nem kívánt szó áthúzással törlendő!

MEOSZ elnöke által készített dokumentum

 

Szólj hozzá!

BKV - mozgássérültek számára taxi rendszerben közlekedő járatok igénybe vétele

2009.11.06. 20:09 :: gyurgyusz

"BKV – Taxi rendszerben üzemelő autóbuszok igénybevétele"

 

"KEDVES UTASAINK!"

 

 

"A BKV Zrt. törekszik a mozgásukban korlátozott személyek közlekedési esélyegyenlőségének megvalósítására.
A fővárosban több útvonalon közlekednek alacsonypadlós autóbuszaink és trolibuszaink – valamint a nagykörúti vonalakon alacsonypadlós villamosaink –, továbbá speciális szolgáltatást nyújtunk egy háztól-házig, úgynevezett taxirendszerben üzemelő autóbuszjárattal, amely 2001. szeptember 18-tól már négy autóbusszal segíti az Ön eljutását a város egyik részéből, a másikba.
Az alacsonypadlós buszok egyik jellegzetessége, hogy - legalább a két első ajtónál - lépcső nélküli kocsiszekrénnyel készültek, így a járdáról egyetlen lépéssel lehet beszállni a járműbe. A buszokon a második ajtónál kinyitható rámpa segíti a kerekes székkel közlekedők felszállását (ha igénybe kívánja venni, az autóbuszvezetőtől kérjen segítséget). Ezen járművek egyik fontos jellemzője, hogy a kerekes székek rögzíthetőek.

„Taxirendszerben” üzemelő autóbuszaink közül két kocsin 4 kerekes székes utas és 9 fő utaskísérő, a másik két autóbuszon 3 kerekes székes utas és 13 kísérő utazhat egyidejűleg.
Szolgáltatásunkat 2 darab vonaljegy érvényesítésével vehetik igénybe egy útra Budapest közigazgatási határain belül, egy kísérő díjmentesen utazhat, a bérlet, illetve utazási igazolvány nem érvényes ezen járatainkon. Vonaljegyet az autóbuszvezetőnél is lehet váltani.
Az autóbuszok munkanapokon 6.00-21.00 óra között előre egyeztetett útvonalon vehetők igénybe Budapest közigazgatási határon belül.
A „háztól-házig” rendszer keretében a speciális midibusz szolgáltatás a szombati napokon is igényelhető.

A négy IK 405-ös alacsonypadlós autóbusz előre egyeztetett útvonalon közlekedik, ezért ha igénybe kívánja venni szolgáltatásunkat, kérjük jelezze ezt a:
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél:
1032 Budapest, San Marco u. 76.
Tel.: 388-55-29, 388-23-87, 388-23-88"

Forrás: http://www.bkv.hu/mozgaskorlatozott/index.html

 

Ha úgy érzed már senki nem tud segíteni, kérhetsz segítséget a BKV fődiszpécsertől – általában végső esetben szokták hívni.

Tel: 06 (1) 317-51-66

BKV információ általános esetben: 06 (1) 258-46-36

BKV teszt busz: BKV Zrt. Fejlesztési Főosztály, Jász Levente - Járműfejlesztési csoportvezető, Telefon: 461-6500/125-10, Mobil: 0620-439-7603, e-mail: jaszl@bkv.hu

www.bkv.hu

 

Szólj hozzá!

Teréz anya imája

2009.11.06. 20:00 :: gyurgyusz

"Teréz anya imája"

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak,

mégis szeresd őket!

Ha jót teszel, megvádolnak,hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tégy jót!

Ha sikeres vagy,hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, mégis érj célt!

A jó, amit ma teszel,holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót!

 

A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt!

Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!

Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts!

A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe,

mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!


Felirat az egyik kalkuttai, a Szeretet Misszionáriusai által fenntartott gyermekotthon falán

Szólj hozzá!

A végső háború - vers

2009.11.06. 17:38 :: gyurgyusz

A végső háború

 

Minden ember egyenlő

kivéve ha fiatal az illető.

A jogok ugyan megilletik,

de az mit sem ér, ha nem tisztelik.

 

Ha egy ifjú üvölt vagy csúnyán beszél

nagyon keményen megkapja a magáét.

Ha ugyanezt egy politikus teszi

a választást biztos megnyeri.

 

Minden gyermeknek a lelke tiszta,

mégis van valami, ami ezt felnőtt korra kiírtja.

Gyarlóság, gyűlölködés, közöny

úgy csap le, mint a vízözön.

 

Ha egy fiatalt nem érdekel a politika,

Akkor őt nem érdekli a sorsa?

Ha ugyanezt egy felnőtt csinálja

ő lesz a megfontoltság és bölcsesség királya?

 

Mindenki döntse el magában.

 

Minden gyereknek a fantáziája nagy

ötletekben, pedig kifogyhatatlan.

Mitől fél tehát egy szülő legjobban?

Attól ha a gyermeke veszélyben van.

 

Eljött az a nap, amitől mindenki rettegett,

gyermekeink egymásnak feszültek.

A kegyetlen megjegyzések sokassága

jó sok embert a szívén találta.

 

Vöröslött a föld és ég

elpusztult minden, ami szép.

Az emberiség jövőjét árnyék fedi

a gyermeki kacaj már nem létezik.

 

A falu végén felcsendült a sírás hangja

a kisdedet megtalálta szerető anyja ölelő karja.

Telt, múlt az idő

a kisgyermek pedig szeretetben felnőtt.

 

Borzalmas áron tanulta meg minden ember,

hogy mit tesz a szunnyadó gyűlölet.

Jelenleg béke és nyugalom van,

mert senki nem felejti a múltat.

 

A jelenkor gyermekeinek

semmi mást nem csinálnak csak mesélnek.

A múltról, ami még egyszer, meg nem történhet.

 

Elfelejteni? Úgy sem lehet.

Tanulni fog belőle minden gyermek.

 

 

Írta: Páncél György

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása