Fogyatékkal élő emberekkel foglalkozni hatalmas felelőség. Ez egy rendkivül összetett szakma. Én magamat nem személyi segítőnek tekintem, hanem polihisztornak. Mindenhez értenem kell. Barkácsolás, autószerelés, utazás szervezés, legmagasabb szintű kommunikációs készségel tárgyalni, tolmácsolni, vásárolni, takarítani, ápolni, szelektíven hulladékot gyűjteni, mosni, mosogatni, gyógyszerelni, képviselni, eljárni, értesíteni, hajat vágni, mosdatni, fürdetni, körmöt vágni, borotválni, teríteni, ágyazni, etetni, itatni, öltöztetni, fektetni, ébreszteni, ügyeket intézni és akármilyen hihetetlen ez csak néhány a sok közül. Természetesen Magyarországon ez nincsen megbecsülve és én nem anyagiakra gondolok (egyébként persze ezen a téren is nevetséges a helyzet).
Mindenhez érteni kell és közben meg kell lennie egy-két készségnek, képességnek ami nélkül ezt nem lehet csinálni: empátia, türelem, alázatosság és tisztelet.
Véleményem szerint közönyös, de túl érzékeny ember sem tudja ezt csináli, mivel sajnálni nem szabad (azzal nem megy semmire) a fogyatékkal élő embert ellenben az alapvető tisztelet jár neki és félre értés ne essék nem csak azért mert mozgássérült, hanem mert ember és megpróbál ha segítséggel is élni. A szakma felé pedig szükség van alázatra, mert anélkül nem megy. Én szeretem tisztelem és becsülöm a szakmámat, ha nem így lenne nem bírnám csinálni. Úgy érzem, hogy amennyit tudok annyit adok is, de nagyon sokat kapok vissza (leginkább a kliensektől). A legfontosabb, hogy szeretek itt dolgozni és mivel a példaképem Teréz anya ezért megpróbálok az ő eszmeiségének is megfelelni.
Páncél György
